Kosár
Az Ön kosara üres

Koreai tea - álom és marketing

Azt mondjuk egymás közt, hogy a kávé nagyobb csapás ránk nézve, mint a jégeső, vagy a peronoszpóra.

 
A KÁVÉ, MINT JÉGESŐ

Kim Geun-ja 15 éve igazgatja Insa-dongban Szöul központjában Samhwaryeong, (három virágszál a dombon) nevű, elsősorban zöld teákkal foglalkozó teaházát. A teaház látott szebb és rosszabb napokat, de most úgy tűnik, végképp vége, az üzlet szinte teljesen leáldozott. Mindennek az oka pedig; a kávé.
- Úgy tűnik, egyfajta láncreakcióról van szó - magyarázza Kim.
A zöld tea fogyasztásának csökkenésével sokak sorsa rosszabra fordult. A keramikusok, akik főleg zöld tea készítéséhez gyártottak kerámiát most küzdelmesebb idők elé néznek, de maga a tea minősége is érezhetően romlik, mivel sok teatermelő felhagyott tevékenységével és a minőség korántsem olyan jó, mint ahogy megszokhattuk.
 Kim maga készíti a teát teaháza vevőinek a Samhwaryeongban, ami egy kis hanokban, egy hagyományos koreai házban van berendezve. Az üzlet fontosabbik részét a teával összefüggő eszközök és kerámiák értékesítése jelentik.
A koreai tea válsága olyan méreteket öltött, hogy Boseong, Jeolla déli részén, ami Korea egyik büszkesége és legfontosabb teatermő vidéke, most szinte pusztasággá vált. A riporter saját szemével láthatta az egymás mellett sorakozó elhagyott teaföldeken a le nem szedett, sárgás barnára színeződő teabokrok végtelen sorait. A parkolók üresek, sehol egy turista, ami hatalmas változás a pár évvel ezelőtti állapothoz képest, amikor a teaültetvényekre tömött buszokon érkeztek a látogatók.
 - A teaültetvény teljes 469.5 hektárnyi területének majd 70 %-a kiesett a művelésből a zöld tea fogyasztásának csökkenése miatt – mondja Ju Yong-ro, a Daehan Dawon, a népszerű teagyártó igazgatója - de az ideérkező turisták száma is alaposan megcsappant – teszi hozzá. Az előző évekhez képest most elenyésző a látogatók száma.
 Gyönyörű fekvésű, káprázatos, tekergő dombokat követő teaültetvények, amik azelőtt divatfotók és TV-reklámok színhelyei voltak tele helyi és külföldi turistákkal.
- Mindennek a kávé az oka, a zöld tea szinte teljesen kiment a divatból - mondja Ju. Azt mondjuk egymás közt, hogy a kávé nagyobb csapás ránk nézve, mint a jégeső, vagy a peronoszpóra.

 
 
GOMBAMÓD
 
Tény, hogy a kávéüzletek gombamód szaporodtak az elmúlt évtizedben, Koreában. Az első Starbucks 1999-ben nyitott Szöulban, azóta  kávé hatalmas üzletté vált olyannyira, hogy a kávéshopok száma 2006 és 2011 között megtízszereződött.
Ezért aztán egyáltalán nem meglepő, hogy a zöld tea megszenvedte a kávé sikerét. A három nagy tőzsdei kereskedő az E-Mart, Lotte Mart és Homeplus adatai szerint a zöld tea termelése a 2004-es 166.7 milliárd wonról (144.9 millió USD) 2012-re egészen 66.3 milliárd wonra (40 %-ra) esett. Bennfentesek szerint a fő problémát mégis maguk a tea termelők jelentik.
- Boseongban a teaültetvények harmadának tulajdonosa már nem aktív termelő – mondta egy Boseong járásbeli hivatalnok. A Mezőgazdasági Minisztérium egy másik illetékese szerint a Hadong, Dél-Gyeongsang, és Jeju beli termelők tömegesen hagynak fel az ültetvények művelésével. Márpedig ha egyszer egy komnolyan kialakított és karbantartott ültetvényt elhagynak, vagy elhanyagolnak, kevés remény van arra, hogy onnan a közeljövőben jó minőségű teát szedjenek.
A koreai zöld tea sikere a kilencvenes évek elejére vezethető vissza, amikor kezdetét vette a wellness őrület és a koreaiak elkezdtek figyelni arra, mit esznek és isznak. A zöld tea előnyeiről, bizonyos rosszindulatú daganatos betegségekkel és az elhízással szemben gyakorolt jótékony hatásával kapcsolatos információk elterjedésével a zöld tea iránti érdeklődés jelentősen nőtt. 2002-ben Boseong területén, 518 hektáron 960 tonna zöld teát gyártottak, ugyanitt 2008-ban 3774 hektáron 3,936 tonnát. A zöld virágkora volt ez.
A növekvő kereslettel a 2000-es évek végén nőtt a Kínából behozott tea mennyisége is – mindezzel együtt, amikor néhány ilyen kínai import teában vegyszerek nyomát találták, a zöld tea reputációja egy csapásra megroppant.
 
 
ÚJ HORIZONT FELÁLLVÁNYOZÁSA
 

- A zöld teába vetett hit megtört és pont ekkor landoltak Koreában egymás után a tengerentúli kávéház láncolatok - mondja Oh Mi-jeong, a Korea Egyetem Élettani Tanszékének vezetője.
Szakértők szerint ugyancsak a tea kárára szolgált a kávéval szemben az, hogy a zöld tea elkészítése viszonylag bonyolult.
A túlélés érdekében helyi zöld tea termelők, kutatók és szakértők dolgoznak a zöld teát fenntartó megoldáson.
A Boseong úgy tervezi, hogy a zöld tea egészségügyi hatását még jobban propagálni fogja a jövőben.   Az elhízás például a környező országokhoz mérten itt Boseongban a legalacsonyabb – mondja Boseong tartomány elöljárója Jeong Jong-hae. Ennek az az oka, hogy a zöld tea gazdag antioxidánsokban, ami csökkenti az elhízást és a vér koleszterin szintjét.
A zöld tea termelők is igyekeznek megkülönböztetni saját terméküket a konkurenciától.
- Úgy tervezzük, hogy zöld tea alapú termékeket ismertetünk meg a vevőinkkel, például zöld tea csokoládét, cukrot és cukorkát – mondja Jang Ki-sun, a boseongi Daehan Dawon igazgatója
– Ezen kívül újfajta zöld tea keverékekkel kísérletezünk, ami megkönnyíti a zöld tea latte készítését.  Lee Jae-sung, aki a boseongi Seungseol Zöld Tea Ültetvény tulajdonosa azt is elmondja, hogy sok ültetvényen használnak kemikáliák mellőzésével környezetbarát termesztési módszereket.
– Próbáljuk úgy reklámozni ezeket az ökológiai tea ültetvényeket, mint olyan helyeket, ahol az emberek megpihenhetnek és egy napos program keretében megtapasztalhatják a teakészítést - mondja Lee.

 
 
NE 5-ŐLJ, HATOLJ BE AZ ÁLOMGYÁRBA!
 
Amore Pacific zöld tea brandje, a Koreában és világszerte ismert O’sulloc, amelynek saját tea ültetvénye van Jejuban, úgy gondolja, hogy a teaiparnak új utat kell járnia.
Amore Pacific régóta, 1979 óta foglalkozik teával, azóta valóban a legismertebb brandet sikerült felépítenie. De amikor 2004-ben a cég további bővítés előtt állt, azt más módon tette megalapítva az O’sulloc Teaházat, egy kávéház láncolatot, ami különleges zöld teákon kívül zöld tea alapú cukrászati termékeket kínál.
Amikor azt kérdezzük tőle, hogy a kávé őrület mennyire befolyásolta az O’sulloc üzletnmenetét, Park Hyun-min, az Amore Pacific közönségkapcsolati referense megrázza a fejét.
– Az igaz, hogy a koreai teaipar növekedése lelassult, de mi megpróbálunk minél szélesebb választékot nyújtani és alkalmazkodni a fiatal fogyasztók igényeihez. Egyszerűen túl sokfélét ihatnak manapság. Ezért megpróbálunk a vásárlókhoz az érzelmeiken keresztül közelebb kerülni.
Az O’sulloc Teaház egyik újítása saját blendek bemutatása volt. Az átlagos zöld tea helyett most egymással kevert, különféle ízvilágú és hatású teákat kínálnak. Az egyik ilyen blendet úgy nevezik: a Jeju szigeti álmok zöld teája. A tasakon a Jeju sziget négy évszakba öltözötten, a teát pedig a Jejun termesztett repce virágával keverik.
- A legfontosabb, hogy az új kínálattal alkalmat adjunk a közönségnek arra, hogy megismerje a teát, tapasztalatot szerezzen és örömét lelje benne –teszi hozzá Park.
Az O’sulloc forgalma az év első felében az előző év hasonló időszakához képest 25 %-kal nőtt.
 
 
Így kell ezt csinálni. Nem kapával, kaszával, hanem sztárépítésszel, architektúrával, gondos csomagolással, mindenben és mindenért csak marketinggel. Álmokat kell gyártani fényesen, hívogatón.  És az álmok koreai mércével sem olcsók. Egy idei első szedésű boseongi zöld tea 60 grammja 20.000 Ft körül van elegáns, minimál csomagolásban. A cikk eredetijét itt találják.